2009. augusztus 7., péntek

2009. augusztus 2., vasárnap

Tervezett program

Augusztus 20
Előreláthatólag augusztus 20-án - állampalapító Szent István Királyunk ünnepén - délután indulunk Budapestről. Remélhetőleg az esti tüzijátékot már valahonnan a Kárpátokból kísérhetjük figyelemmel. Aznap még mindenképpen szeretnénk eljutni Lengyelországba. Mivel szállást előre nem foglalunk, ott alszunk meg ahol ránkesteledik, illetve ott, ahol már nem lesz kedvünk tovább vezetni.
Augusztus 21
Terveink szerint valamikor délelőtt megérkezünk a lengyel-belorusz határra Terespolnál, ahol gond nélkül átkelünk Belorussziába. Első állomásunk Breszt lesz, ahol egy rövid városnézést tartunk. Breszt után keleti irányban haladunk tovább: az idő függvényében egy-két megállóhelyet (pl. Pinszk) még útba ejthetünk. Estére megérkezünk Kapatkievicybe, Lénácska otthonába, ahol a mamája finom tejlevessel és burgonyás palacsintával fog várni minket. Az elkövetkezendő pár napot itt fogjuk tölteni.
Augusztus 22-25
Kipihenjük az út fáradalmait. Ha az időjárás engedi, fürdünk a Pcic-ben, megfejünk egy belorusz tehenet, szaunázunk, valamint tesztelünk egy új Volgát, egy ehhez hasonlót:

Az autó egyébként Léna mamája főnökéjé. Tervbe van véve még egy rally egy ősrégi Moszkvics-csal, de ez még kérdéses.
Ha kedvünk lesz utazgatni, akkor szétnézünk a környéken: Osszovnyica, Scsekotszk és Ljaszkovicsi (mindhárom az Ivanavai járásban elérhető közelségben, és mindhárom a Struve földmérő vonal - világörökség - része) Mazir, Recyca, Homel stb. a lehetséges uticélok. Ezt majd még kitalálom.
Augusztus 26-27
Miután Kapatkievicyben elbúcsúztunk Léna szüleitől, ismét Breszt irányába indulunk, azonban most a városnézést kihagyjuk. Ezt a két a napot a Belovezsszkaja Puscsa Nemzeti Parkaban fogjuk tölteni, a lengyel-belorusz határon élő utolsó európai bölénykolónia társaságában. 27-én még ha időnk engedi megállunk Grodnoban, azonban este már a fővároban Minszkben szeretnénk aludni.
Augusztus 28
Egésznapos városnézés Minszknben, este meg részt veszünk egy nemzetközi tűzijáték fesztiválon (majd ez pótol minket az augusztus 20-ai tüzijátékért) Minszktől 40 km-re, ahol néhány belorusz együttes is fel fog lépni.
Augusztus 29-30
Elérjük utazásunk legészakibb pontját: ez vagy a Naracs-tó (a belorusz Balaton) lesz, vagy tovább haladunk még északabbra, és Braszlavban éjszakázunk, ahol 30 kisebb méretű tóban fürdőzhetünk a Braszlavi tócsoport területén.
Augusztus 31-szeptember 2
Az utazásnak ez a része a legképlékenyebb. Mindenképpen szeretnénk megnézni Mir várát (világörökség része), valamint megemlékezni Hatyinbanban arról a 618 belorusz faluról, amelyeket a náci csapatok gyújtottak föl a II. világháború idején. A névadó Hatyin település nem véletlenül vált jelképévé a pusztításnak, az összes lakóját megölték. Ezen kívül még számos program lehetséges: Vicebszk, Lida, Novogrudok, Nyaszvizs várkastélya (világörökség része) stb. Majd még kitaláljuk.
Szeptember 3-4
Hazautazunk Magyarországra. Vagy a Minszk-Breszt útvonalon keresztül, vagy kis kerülővel Litvánián (Vilniuson) át.
A pontos útvonalterv elkészítése szerencsére nem szükséges, nem vagyunk időhöz kötve, és szállást sem foglaltunk sehol.

2009. július 28., kedd

A világ egyik legszebb himnusza...



A felvétel Belorusszia nemzeti ünnepén, 2009 július 3-án készült. A beloruszok minden év július 3-án emlékeznek meg arról, hogy 1944-ben a Vörös Hadsereg ugyanezen a napon tessékelte ki szép finoman Minszkből a német csapatokat. A felvételen párszor feltűnik a jóságos Bátyka a Nemezet édesapja.

A himnusz szövege belorusz nyelven
Мы, беларусы - мірныя людзі,
Сэрцам адданыя роднай зямлі,
Шчыра сябруем, сілы гартуем
Мы ў працавітай, вольнай сям'і.

Слаўся, зямлі нашай светлае імя,
Слаўся, народаў братэрскі саюз!
Наша любімая маці-Радзіма,
Вечна жыві і квітней, Беларусь!

Разам з братамі мужна вякамі
Мы баранілі родны парог,
У бітвах за волю, бітвах за долю
Свой здабывалі сцяг перамог!

Слаўся, зямлі нашай светлае імя,
Слаўся, народаў братэрскі саюз!
Наша любімая маці-Радзіма,
Вечна жыві і квітней, Беларусь!

Дружба народаў - сіла народаў -
Наш запаветны, сонечны шлях.
Горда ж узвіся ў ясныя высі,
Сцяг пераможны - радасці сцяг!

Слаўся, зямлі нашай светлае імя,
Слаўся, народаў братэрскі саюз!
Наша любімая маці-Радзіма,
Вечна жыві і квітней, Беларусь!

És magyarul
Beloruszok vagyunk, békés nép,
Szívünk hazánkért dobog,
Bőkezű barátok vagyunk és erőnket
A szorgalmas, szabad családból merítjük.

Refrén:
Dicsőség hazánk fényes nevének,
Dicsőség népünk testvéri egységének!
Szeretett anyaföldünk,
Élj soká és gyarapodj, Belarusz!

Testvéreinkkel, bátorsággal a századokon át
Őriztük hazánk határait.
Küzdve szabadságért, küzdve a végzetünkért
Megszereztük a győzelmi lobogókat.

Refrén

A népek barátsága a népek ereje
Dicső, napfényes utunkon
Büszkén lobog fenn a magasban
A győzelmi zászló, az öröm lobogója!

Refrén

A himnusz érdekessége, hogy zenéje (szerző: Nester Sakalouski) megegyzik a Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaság himnuszáéval, azonban 1995 óta éneklik a felvételen is hallható új szöveggel.

Mi kell egy ilyen utazáshoz?

Először is szükség van egy utitársra. Kizárásos alapon a választás Attila barátomra esett, úgyis már régóta rágta a fülemet egy vadkeleti túra miatt. Hogy fogom én két héten keresztül kibírni? Na sebaj, valahogy majdcsak elszórakoztatjuk egymást.


Utitárs mellett, nem árt ha van egy jármű is, amivel meg lehet közelíteni az úticélt. Rövid gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy autóval megyünk. Nem is akármilyennel, egy tűzvörös Opel Corsával (lent egy képet láthatunk a bömbiről), Attila szeme fényével.


A fentieken kívül szükség van:
  • útlevélre: a vízum tervezett lejáratának dátumához képest az útlevél még legalább 90 napig érvényes kell hogy legyen;
  • vízumra: a rövid időszakra (30 napra) kiállított "C" típusú vízumhoz szerencsére nincs szükség meghívólevélre (egy papírral kevesebb, amit intézni kell), egyes magyarországi utazási irodák még előszeretettel megvetetik a Belorussziába vágyókkal, de aki közvetlenül a követtségre megy az már tapasztlhatja, hogy ez megy meghívó levél nélkül is;
  • egészségügyi biztosításra: bár Magyarországon is meg lehet kötni számos utazási irodánál, és biztosítónál, de nem ajánlott, mert a határon is kiváltható jóval olcsóbban.
  • zöld kártyára (már persze ha autóval megy az ember), valamint egy spéci bizotsításra, amit a határon lehet kiváltani az autóra;
  • ki kell tölteni egy vízumkérő lapot, amiben nyilatkozni kell pl. arról voltam-e már életemben deportálva meg ehhez hasonló elmés kérdésekről;
  • és némi pénz sem árt (60 euró a C típusú vízum).
Részletesebben ezekről a Belorusz Nagykövetség honlapján olvasgathatunk, akár magyar nyelven is.

Miért éppen Belarus?

Először is szeretném leszögezni, hogy ez a blog, a címével ellentétben nem Belorussziáról szól, hanem egy utazásról. Na jó azt azért elismerem, hogy az utázás célpontja Belorusszia. De senki ne számítson rá, hogy ez egy tudományos, írás lesz (ezt inkább meghagyom másnak), hanem csak egy utibeszámoló, amiben az élményeinket, benyomásainkat probáljuk meg összegezni. Egyetlen egy célja van, hogy szórakoztasson másokat... ja és magamat. :).
De ha már a blog írásnál tartunk: méltánytalan lenne nem megemlíteni, hogy honnan származik az ötlet: egy másik társaság 2008. decemberében már megjárta autóval ezt a gyönyörű országot, az Ő blogjukra ezen a linken bukkantam rá.
Azt hiszem most már megválaszolhatjuk a címben föltett kérdést: "Miért éppen Belarus?". Bár Oroszországot és a Kaukázus országait már megjártam - tehát nem mondanám, hogy nem érdeklődőm a keleti uticélok iránt - mégis ha egy évvel ezelőtt valaki megkérdez engem, hova utaznék szívesen, hát őszintén megvallom nem szerepelt volna a top 10-ben ez az ország. De ha jobban átgondolom, még a top 100-ba is csak nehezen verekedte volna be magát. Dehát változnak az idők...és egyébként is egy csinos szőke belorusz lány invitálásának ki tudna ellenállni? Na az ominózus meghívás óta azért nekiálltam föltérképezni hova is megyek valójában, és napról napra elégedettebb vagyok döntésemmel.